2025 január 10-én a Bálint Dániel Művelődési ház színpadán ötletes és színes produkciókkal léptek fel a Zeyk Domokos Technológiai Líceum diákjai. Már hagyományos módon az idei tanévben is az iskola X. osztályos diákjai vállalták magukra a szervezői szerepkört. Igazán sokrétű, érdekes és színvonalas előadásoknak lehettünk a részesei.
A Boszik tánca produkció, továbbá a Seprűtánc boszorkánytánc adták a műsor keretét, kezdve és bezárva a délutáni fellépők sorát. Mindeközben utaztak székelyek a román gőzösön Kolozsvár és Kocsárd között, láthattunk sötétben struccokat, akik nem mindig rejtették fejüket a homokba, ismerősnek tűnhettek egy-egy tanóra releváns jelenetei, melyek nagyon életközelinek hatottak. Egy- egy prózaibb részt, zenés-táncos kiselőadás követett, igy táncra perdültek a rendőrök, megérkeztek a cigányok és szuper hangulatot teremtett Matykó is a táncoslányokkal.
A Munkálatok a Zeykben produkció hűen hozta az iskola felújítási munkálataival járó zűrzavar hangulatát.
E képzeletbeli világ megannyi igencsak valós szereplője közt a Félnótások is megjelentek, később átadva a stafétát a táncoló raboknak.
D. K, az iskola rappzene írója és előadója saját produkciót mutatott be.
Modern világunk, igencsak aktuális divatját hozta a színpadra az Italian Fashion produkció.
A zsűri tagjai minden fellépő csapat esetében más és más kiemelkedő kvalitást említettek meg: kreativitás, jelmez, egyediség, koreográfia…. A közönség részéről érkező tapsvihar, nevetés, valamint a fellépők vidám hangulata, hozzáállása egy kellemes farsangi délutánt varázsolt körénk.