A Rákóczi Szövetség minden évben három alkalommal – március 15-én, június 4-én és október 23-án – hirdeti meg Diákutaztatási Programját.
Iskolánk sikeresen pályázott a Szövetség március 15-e alkalmából meghirdetett diákutaztatási programjára. Ennek eredményeként iskolánk 18 fős diákcsapata Tekeres Imola és Csíki Irma tanárnők vezetésével Debrecenbe utazott. Testvériskolánk, a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum nagy szeretettel fogadta a csoportot, és egy rendkívül színes, változatos programot állított össze számunkra.
Debreceni tartózkodásunk alatt számos élménnyel gazdagodtunk, és sok érdekes információval ismerkedtünk meg. Sétát tettünk a Debreceni Egyetem impozáns épületében, és megcsodáltuk a Déry Múzeum híres könyvtárát, valamint a sok érdekességet és történelmi vonatkozású kiállított tárgyat. Kellemes időt töltöttünk a Tisza-tó vízi sétányán és tanösvényén a Poroszlói Ökocentrumban, majd az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben pihenhettünk. Programunkba beiktattunk egy látogatást a debreceni Állatkertbe is. A sportrajongók, és persze a többiek is, megcsodálhatták a Nagyerdei Stadiont és pályát. Így a kirándulásból a szórakozás sem hiányzott.
A kirándulás költségeinek egy részét a Rákóczi Szövetség pályázatán nyert összegből fedeztük, de emellett önrészből és nagylelkű vállalkozói támogatásokból is finanszíroztuk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szülőknek a bizalmukért és támogatásukért. Külön köszönet illeti a következő cégeket, amelyek hozzájárultak a kirándulás sikeréhez: Kovács KMC Autócentrum, PKW Full Service SRL, Unicars SRL, I.I. KOVÁCS BARNA, Orbán Autó Grup SRL, Fresh Color SRL, Kvarc SRL, TORDAI JOE MOTOR-AUTÓ SZERVICE, I.I BIRÓ F. LEVENTE, I.I FODOR BÉLA, Autopartner SRL, S.C. Albert 2018 SRL, és S.C. Szilveszter Comprod SRL vezetőit.