Idén december 19-én a Zeyk Domokos Technológiai Líceum és a Summer Music Session Camp közösen szervezett egy karácsonyra hangolódó adventi koncertet, a Bálint Dániel Művelődési Házban. Az eseményen felléptek a Kerekudvar közösségi ház citerásai, Serbán Noémi, Nagy Brigitta, valamint a Zeyk Domokos Technológiai Líceum tehetséges diákjai.
A koncert nem csupán a zene ünnepe volt, hanem egy jótékonysági esemény is, amelynek célja a 2025-ös tehetséggondozó tábor költségeinek fedezése volt. A tábor célja, hogy a kezdő és haladó zenészek és énekesek szakmai ismereteket szerezzenek, amelyeket bármikor felhasználhatnak, amikor szükségük van rá. Emellett a tábor fő célja, hogy a művészek egy közösséghez tartozzanak, ahol bármikor fordulhatnak szakmai tanácsért és segítségért.
A tábor egy találkozási pontot biztosít a zenészek és a szakemberek számára, elősegítve, hogy megismerjék a zeneipar szépségeit és buktatóit. Az adventi koncerten összegyűjtött 875 lej adomány nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ez a tábor megvalósulhasson, és támogassa a tehetséges fiatalokat.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett és támogatta kezdeményezésünket!